Kalocsa

Kalocsa, a Közép-Dunamente patinás, hangulatos kisvárosa szinte egyidős a magyar államiság történetével s évszázadok óta a magyar katolicizmus egyik fellegvára. Szinte felbecsülhetetlen értékű vallásos emléknek ad otthont a város, melyeket az ide látogatók az Érseki Kincstárban, Érseki Könyvtárban és a Főszékesegyházban tekinthetnek meg.

A vidék méltán híres kézművességéről és népművészetéről, melyről a Népművészeti Tájházban szerezhetnek tanúbizonyságot az érdeklődők.

A fűszerpaprika világhírűvé tette ezt a piciny alföldi várost, ismerje meg Ön is a „piros aranyat”.

Tájház

Gábor Lajos 1952-ben hagyta a városra, a mai múzeum épületét. A ház mintegy 200 éves úgynevezett „partos ház”, melynek első három helyisége eredeti formájában mutatja be a régi paraszti életet, míg a valamikori kamra helyén egy kis kiállítás keretében kísérhetjük nyomon a kalocsai népművészet fejlődését. Dombra építették a lakóépületet, így a Duna közeleségéből adódó esetleges árvíz esetén védve volt. Vályogból épült a ház, amely télen a meleget tartotta, nyáron pedig hűvöst adott. A tetőt náddal fedték, a kéményen a kereszt pedig az egyház hatalmát hirdette.

Világhíres a kalocsai hímzés, a csipkéhez hasonló riselin, a tojás-, a bútor- és falpingálás. Hazánkban egyedülálló módon itt pingálják az asszonyok a lakószobák falát, a házak tornácát. A kalocsai hímzés és pingálás is egyaránt szabadrajzos, sablonok nélkül készülnek a méltán híres motívumok. Számos író, előrajzoló asszony vált híressé, világszerte ismertté. Ezeknek a népi kismestereknek az örökségét is próbáljuk vendégeink számára bemutatni, megismertetni.

Paprikaház

Kalocsa város egyik híressége, a „piros arany”, a paprika. E rögös utat bejárt fűszernövényt mi magyarok a törököknek köszönhetjük. A hódoltság idején behozott növényről a Kalocsán és környéken élők felismerték, hogy a környék éghajlata, napsütéses nyarai és földjei kiváló alapot szolgálnak a növény termeléséhez. Így történhetett meg az, hogy Törökországban szinte már alig használják ezt a csodálatos fűszernövényt, ugyanakkor Kalocsa nevével egybeforrva világhírűvé hungarikummá vált.

A paprikás ételek sokszínűségének, egyediségének, páratlan szín- és ízvilágának köszönhetően a paraszti étkezési kultúrából eljutott az arisztokrata konyhákig. Ma már elképzelhetetlen a magyar konyha a paprikás ételek – a gulyás, pörköltek és egyebek – nélkül.

A Paprika Ház mutatja be a világhírű „kalocsai piros arany” sikertörténetét. A Paprika Ház szemlélteti a fűszerpaprika múltját, termelését, felhasználását. A kiállítások a Kalocsa és környéke hagyományos paprikatermelésének egyes munkafolyamatait, munkaeszközeit mutatja be a látogatóknak. Olyan hagyományokkal ismerkedhetünk meg, melyek ma is jellemzik a Kalocsa környéki falak paprikatermesztését.

A palánta nevelés, kiültetése, kapálása, tolóekézése, kézi szedése az évszázadok alatt kialakult módon és eszközökkel történik. A kézi feldolgozás egyes állomásai, szárítás, megtörés, „csipkedés” és darálás, hagyományokat őriznek, s egyben garanciát is jelentenek a minőségi fűszerpaprika – az igazi hungarikum előállítására.

Árajánlat

Beutaztatás

Programszervezés

Esküvők, lakodalmak

Céges rendezvények

Családi rendezvények

+36 78 461-819

Árajánlat kérés

(c) 1995-2016 Kalocsa Korona Tours - All rights reserved.

Készítette: Webshop-Center